Mindent vezetett, a Kiánál maradt

Alighanem Európa egyik legidősebb és legtapasztaltabb Kia-vásárlója Istenes Ferenc, aki pár héttel 90. születésnapja előtt vette át új Kiáját – immár a másodikat. A veterán Venga-tulajdonossal az egész évszázadot átbeszéltük.

Vannak kérdések, amit az ember még azelőtt megbán, hogy az utolsó hangok elhagynák az ajkát. Így volt ez akkor is, amikor Istenes Ferenccel találkoztunk, és a fényképek elkészítéséhez felajánlottuk segítségünket. Az érdeklődésre, hogy a beállításhoz átvegyük-e tőle a manőverezés feladatát, büszke, de egyáltalán nem sértődött hangon jött a válasz: „Uraim, 68 éve vezetek, meg tudom oldani!”

Hatvannyolc?! Egészen pontosan mikor szerzett jogosítványt?

- 1927. május végén születtem, és 21 évesen szereztem meg a vezetői engedélyt, méghozzá az akkor friss KRESZ megalkotójánál. Mondanom sem kell, nagyon aggódtam, de végül átengedett – nagy volt a tét, 300 forintba került az oktatás és a vizsga, az akkoriban rengeteg pénznek számított. Pechemre még egyszer találkoztunk, amikor a hivatásos gépjárművezető képzést végeztem, no, ott már nem volt ilyen szerencsém, de végül megkaptam a jogosítványt. Addigra már öt éve motoroztam, hivatásszerűen is; sürgönykihordó voltam a Postánál. Mátrákkal, Csepelekkel, 250-es NSU-kkal vittük a táviratot. Később az Autókerhez vitt az utam, segédkeztem az államosított autók szemlére való felkészítésében. Akkor megüthettem volna ezért a bokámat, de ma már elárulhatom: suttyomban beleültem Horthy Miklós tizenkét hengeres luxuslimuzinjába, és kipróbáltam a városligeti motorkerékpár-versenypályán.

1950-ben átnyergeltem a tehergépjárművekre, és egészen 1962-ig ezekkel közlekedtem, a korabeli Belker szállítási vállalatnál. Mi terítettük az élelmiszert a fővárosi boltokba 3,5 tonnás Csepel teherautókkal. Itt szenvedtem el életem első és mindmáig egyetlen balesetét: Pestszentlőrincen nem adta meg nekem az elsőbbséget egy részeg teherautósofőr, fékezés nélkül rohant belém, felkent a villamossínre. Három bordám eltörött. Ha belegondolok, hogy akkoriban havi 500 órát dolgoztunk, gyakorlatilag éjjel-nappal kocsin voltunk, az a csoda, hogy nem történt nagyobb baj.

A hatvanas évek végétől külföldi kiküldetésben dolgoztam, bejártam a fél világot – természetesen kocsival. Amikor hazajöttem, nyugdíjba mentem, és már csak magánemberként autózom. Vettem egy kis tanyát az Alföldön, oda szoktam lejárni, de itthon – Csepelen - is sokat vezetek, mert a lábam bizony nem bírja a gyaloglást.

Meg tudja becsülni, hány kilométert vezetett a hét évtized alatt?

- Nem. Még a Belkernél voltam, amikor megkaptam a félmillió kilométerért járó érmet, de annak már ötven éve. Hivatásos sofőrként számtalan különböző autóban ültem, sajátból már kevesebb volt – négy Zsiguli, 1200-estől az 1500-asig, egy Alfa Romeo, amit Rómából hoztam a hetvenes években, és utána egy Mercedes-Benz. Az negyed évszázadon át kiszolgált, majd eljött a váltás ideje. Hálás vagyok neki, mert rajta keresztül jutottam el a Pappas-hoz, onnan pedig a Kiához. Vettem egy cee’det 1,4-es benzinmotorral – nem vagyok száguldozós típus, de a sebességhatárokat kihasználom, mindenhol annyival megyek, amennyivel szabad. Na, ez aztán megbízható volt. Hét év alatt 100 ezer kilométer mentem vele, és még csak fékbetétet sem kellett cserélni rajta. Kiégett egy izzó, cseréltek egy gumiszigetelést - és ennyi.

Aztán amikor betöltötte hetedik évét az autó, felhívott az értékesítő, hogy lejárt a garancia, gondolkodjunk. Mondtam neki, hogy a fájós lábammal már nagyon nehezemre esik beülni a cee’dbe, valami magasabb építésű kellene. Így került a képbe a Venga. Ez már egy komolyabban felszerelt kivitel, annyira, hogy még nem is értem a kézikönyv végére. Ma is azt olvasgattam, mielőtt találkoztunk.

Nem tartja riasztónak a rengeteg modern technológiát az autóban?

- Dehogy! Igyekszem lépést tartani a fejlődéssel, van telefonom, SMS-ezem, e-mailt írok és olvasok, műholdas navigációt használok. Hogy pontosan mi minden van a Vengában, még csak most tanulom – eddig összesen 2 000 kilométert mentem vele.

Mikor volt jobb autót vezetni Magyarországon, régen vagy most?

- Túl sokat voltam távol ahhoz, hogy erre pontos választ tudjak adni, de bizony, a mostani állapotnál mindenképpen jobb volt, hiszen egyre több az autó, az úthálózat viszont nem fejlődött velük. Ha meglátnak a volánnál, sajnos elég türelmetlenek az emberek, de nem izgatom magam. Kétévente megújítom a jogosítványt, és amíg tudok, autózom.

Akkor beszéljünk újra tíz év múlva?

- Úgy legyen!