Kia a 2017-es Genfi Autószalonon
Ismerje meg a 2017-es Genfi Autókiállításon bemutatkozó Kia modelleket és innovációkat!
Európában is bemutatkozik a különleges új Kia Stinger, mely az első pillanattól rabul ejti a szívét. Az eddigi legerősebb autónk az évek alatt kialakult design és a fejlesztői munka eredményeképpen jött létre és a Kia első Gran Turismo-ja.
Megérkezik a vadonatúj Kia Picanto, mely városi kisautóként új, fiatalos és energikus karaktert hoz az A-szegmensbe. A genfi világpremier után itt a lehetőség, hogy megismerje modern design-ját, a modellben újdonságnak számító technológiákat és a kategóriájában legsokoldalúbb, okos kialakítást.
A Kia fejlett erőátviteli technológiája is itt mutatkozik be először, két új hibrid modellel. A Niro Plug-in Hybrid az első a piacon, amely egyszerre jelent stílust és sokoldalúságot. Másik újdonságunk az Optima SW Plug-in Hybrid, mely a már ismert Optima kombi variálhatóságát ötvözi a még hatékonyabb üzemanyag-fogyasztással.
Kia Stinger
Az új Kia Stinger, amelynek világpremierjére januárban, a 2017-es Detroiti Autószalonon került sor, Genfben mutatkozik be európai változatában.
Minden tekintetben igazi túraautó – erős, elegáns, stílusos és gyors. A fejlesztési cél a tökéletes gran turismo megalkotása volt. Az esztétikus, érzéki forma mellett azonban nem szenved csorbát a praktikum sem, öt személy kényelmesen elfér, bőséges hely jut a poggyászaiknak. Az autó gyors, és nyugodt utazást tesz lehetővé, kiváló kezelhetőséggel és izgalmas hátsókerék-hajtással.
A vadonatúj Stinger három erőforrással lesz elérhető Európában:
- négyhengeres, 2,0 literes turbós benzinessel (255 LE, 353 Nm),
- négyhengeres, 2,2 literes, közös csöves dízelmotorral (200 LE, 440 Nm),
- 3,3-as, duplaturbós V6-os benzinmotorral (370 LE, 510 Nm),
A V6-os változat 0-100 km/h-ra 5,1 s alatt gyorsul, végsebessége pedig eléri a 270 km/h-t.
A Stinger kézi kapcsolású sebességváltóval nem kapható, mindhárom említett motorhoz kizárólag a második generációs, nyolcfokozatú, kormányról is kapcsolgatható bolygóműves automataváltó kapcsolódik, amit kifejezetten hátsókerék-hajtású típusokhoz terveztek.
Várható megjelenés: 2017. negyedik negyedév
Kia Picanto: városi kisautó kiemelkedő minőséggel, új technológiákkal és sokoldalúsággal
A vadonatúj Kia Picanto a Genfi Autószalonon tartja világpremierjét. Az autó új, fiatalosabb, energikus személyiséggel gazdagítja az A-szegmenst.
Az új modell kiváló minőségű, modern technológiákban bővelkedő utasterében 7 colos “lebegő” érintőképernyős infotainment rendszert találunk. Az új fedélzeti technológiák és csatlakozási funkciók között szerepel az Android Auto™, az Apple CarPlay™ és a vezeték nélküli okostelefon-töltő. Az új modell minden eddiginél jobban a személyes igényekre szabható: a vásárlók 11 különböző karosszériaszín és egy sor belső színharmónia közül választhatnak.
Az új Picanto utastere számos versenytársénál tágasabb, ráadásul a szegmens legnagyobb csomagterével büszkélkedhet.
A Picanto kategóriája első képviselőjeként kínál önműködő vészfékrendszert. Az új Picanto 1,0 és 1,25 literes benzinmotorokkal lesz elérhető.
Várható megjelenés: 2017. második negyedév
Kia Niro Plug-in Hybrid
Az új Niro Plug-in Hybrid, amelyet Genfben láthat először a közönség, a crossoverek sokoldalúságát és divatos formavilágát a fejlett új plug-in hibrid hajtásláncból adódó takarékossággal párosítja.
A Niro Plug-in Hybrid 2017 harmadik negyedévétől kapható Európában. Az autó takarékos 1,6 literes GDI (közvetlen benzinbefecskendezéses) belső égésű motorjához 8,9 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátorcsomag társul.
Az autó több mint 55 kilométert képes megtenni károsanyag-kibocsátástól teljesen mentes, elektromos üzemben. A plug-in hibrid hajtáslánc csupán minimális mértékben változtatta meg a Niro helykihasználását és sokoldalúságát: a nagy kapacitású akkumulátorcsomag a 324 literes csomagtér padlója és a hátsó ülés alatt helyezkedik el, az utastér helykínálatát egyáltalán nem érinti. A hibrid járművek között ritkának számító vontató csomag segítségével akár 1300 kg tömegű fékezett utánfutót is vontathatunk.
Várható megjelenés: 2017. harmadik negyedév
Kia Optima Sportswagon Plug-in Hybrid
Új modellváltozat a hagyományos Optima Sportswagon kombikra jellemző sokoldalúságot az Optima Plug-in Hybrid szedán kiemelkedően takarékos (2016. harmadik negyedévében bemutatott) hajtásláncával párosítja.
Az új modellt kizárólag az európai piacra gyártják. Csomagtere 440 literes (VDA), 133 literrel tágasabb, mint az Optima Plug-in Hybrid szedáné. A hajtáslánc a takarékos 2,0 literes, négyhengeres ‘Nu’ GDI benzinmotort 50 kW-os villanymotorral és 11,26 kapacitású kWh lítium-ion polimer akkumulátorcsomaggal párosítja. Optima Sportswagon Plug-in Hybrid hajtásláncának összteljesítménye 205 LE, a maximális forgatónyomaték 375 Nm. A modell elektromos hatótávolsága meghaladja a 60 kilométert, a CO2-kibocsátás mindössze 34 g/km CO2 (vegyes ciklus szerint; fejlesztési célértékek). A kedvező üzemben tartási költségek és a kiemelkedő praktikum még vonzóbbá teszi az Optimát a magán- és vállalati vásárlók körében egyaránt.
A vezetőnek aktív biztonsági rendszerek széles választéka segít elkerülni az ütközést vagy mérsékelni annak következményeit.
Várható megjelenés: 2017. harmadik negyedév
A Pappas Auto hírlevelében hónapról hónapra informáljuk Önt e-mailben aktuális ajánlatainkról, izgalmas termékújdonságainkról, szerviz-akcióinkról és legújabb híreinkről.
Célunk, hogy segítsük az Ön személyes dinamizmusát, illetve mobilitásának megőrzését a mindennapok során – hiszen erre kötelez minket szlogenünk: Klasszisokkal vezet.
A Pappas Auto Hírlevél regisztrációját az alábbi űrlap kitöltésével egyszerűen és gyorsan megteheti.