Megérkezett az új E-osztály – történelmi visszatekintés 3. rész

Hamarosan érkezik hozzánk az új E-osztály, melynek apropóján ismerkedjünk meg a legikonikusabb elődmodellek tulajdonságaival egy kis történelmi áttekintés keretében.

A nagysikerű W114/115-ös, azaz az állólámpás modelleket 1976 januárjában követte a W123-as megjelöléssel futó utód. Ez a köznyelvben fekvőlámpásként elhíresült autó a Mercedes-Benz történetek egyik legsikeresebb, legnagyobb darabszámban eladott modellje lett.

Formavilágát tekintve itt is az aktuális, néhány éve már gyártott S-osztály – W116 – volt a minta. A W123-as „leichtbau”, azaz könnyű építésű mód alapján készült.

A gyár nagy energiát fektetett az autó tesztelésébe. Szélsőséges időjárási körülmények között tették próbára a prototípusokat, a gyári tesztpályákon is sok-sok kilométer tesztet folytattak, ütközéseket szimuláltak, szélcsatornában tesztelték az autókat.

Új elől-hátul a gördülési zajokat és a vibrációkat csökkentő segédkeretes futóművet kapott. Míg a hátsó futóműve – háromszög lengőkaros – megegyezett elődjével, addig az első futóművet teljesen átdolgozták. A több kormányvisszajelzést adó, sokkal finomabb rugózást eredményező kettős keresztlengőkaros első futómű a W116-ból érkezett.

Továbbfejlesztett, szabályozott - Barényi Béla - féle gyűrődőzóna, biztonsági utascella, merevített tető vázszerkezet, nagy szilárdságú tető- és ajtóoszlopok, valamint megerősített ajtók jellemezték az autót.

További újdonság volt az új, biztonsági kormányoszlop, ami frontális ütközés esetén „elhajolt”, így csökkentve a kormány által okozott sérüléseket.

Már bemutatáskor igen széles motor választékkal lehetett megvásárolni, kezdve a 2 literes, négyhengeres 55 LE-s dízeltől, a benzines, 185 LE-s, 2,8 literes hathengeres benzinesig. Ezek jellemzően a W114/W115-ből kerültek átvételre, kivételt a 250-es képezett csak.

A hagyomány szerint itt is a kicsit más megjelenést kapott a sorozat két csúcsmodellje, a 280-as és a 280E-es típus. Első lámpái halogének, míg a hátsó lámpák – a műanyag betétek helyett - krómozottak voltak, a csúcsmodell erejéhez mérten pedig dupla kipufogócsövet kaptak az autók.

A sorozat bemutatását követő évben, 1977-ben a márciusi Genfi Autószalonon jelent meg a – lépcsőshátúhoz képest – rövidebb tengelytávú kétajtós kupé 230C, 280C és 280CE (C123), majd augusztusban vált elérhetővé az állólámpás szériában is nagy sikert elért, 7 és 8 üléssel is kérhető hosszított tengelytávú limuzinok (V123). A felhasználási mód nem változott, itt is főleg a taxitársaságok, szállodák választották ezeket az autókat.

Ezen év szeptemberében, az IAA-n mutatták be a 123-as sorozatból a negyedik karosszéria változatot a T-Model-t, azaz a kombit (S123). Ismét elérhetővé vált a gyári kombi, ami szép eladásokat produkált. Felárért további két üléssel hétszemélyes is lehetett, a hátsó tengely pedig – akárcsak a hosszított verzióban – szintszabályzós volt.

A 123-as sorozat az elődeihez hasonlóan sokféle – partner műhelyekben készült -speciális felépítménnyel volt kapható. Hagyományosan készítettek – mind a rövidebb, mind a hosszabb tengelytávú verzióból – mentőautót és pompa kocsit is.

A következő években több, kisebb-nagyobb frissítés történt az autón, jellemzően a motor kínálatban volt változás. 1978 áprilisában a 280E 185 LE-re, augusztustól pedig a 240D teljesítménye nőtt 72 LE-re.

1979 elején a 200 D-nek 60 LE-s lett, ezzel egy időben a 220D kikerült a programból.  Szeptemberben az 5 hengeres 300 D és a 6 hengeres karburátoros motor is kicsit erősebb lett.

A következő évben megérkezett – az addig csak amerikai piacra szállított 300SD-be szerelt – 3 literes, 5 hengeres turbófeltöltős dízelmotor. Ez volt az első turbós motor az E-osztály történelmében. Elsőként a kombiba szerelték, majd később az amerikai piacra a coupé és a limuzin verzió is megkaptam ezt a 121, 1982 végétől 125 LE-s motort.

Ha már amerikai piac, egy kis érdekesség - mivel az előírások mások voltak, mint az európai piacon, ezért a 123-as széria amerikai változatai nagyobb, u.n. biztonsági lökhárítókat és más lámpákat kaptak. A felszereltség is különbözött, például széria légkondicionálóval készültek az autók.

Megjelent két újabb motor is. Mindkettő a négyhengeres M102-es motorra épült. A 2 liter 109 lóerős motor karburátort (Stromberg 175-ös), míg a 2,3 literes befecskendezőt (K-Jetronic) kapott. Az optimálisabb elhelyezés érdekében a motorokat enyhén ferdén építették a karosszériába. Az elődmotorhoz képest nagyobb teljesítményük ellenére a fogyasztást sikerült csökkenteni.

A 123-as Mercedes-Benz volt az első a kategóriában, ahol opcióként elérhető volt az ABS (1980. augusztus) és a légzsák (1982. január).

1981 nyarán kiszedték a kínálatból a karburátoros 280-ast, ősszel pedig minden autóban széria lett az eleddig csak extraként kérhető szervokormány.

A legendás megbízhatóságú és tartósságú 123-as sorozat hatalmas siker lett, a gyártás 1985 novemberében fejeződött be, igaz az utolsó néhány darab – 240 TD – csak 1986 januárjában gördült le a szerelőszalag ról. A közel tíz év alatt összese 2,7 millió példány készült el, ebből 2 375 440 a limuzin volt.

Forrás: MB; Internet